Budapest Avantgarde

Nemes Anita a.k.a. Nemessis

2017. május 09. - Budapest Avantgarde

Válogatást láthattok Nemessis, azaz Nemes Anita grafikus és illusztrátor munkáiból, aki felkeresésemre volt olyan lelkes és saját maga fogalmazott meg egy rövid bemutatkozó leírást, melyben pályájának alakulásáról, első Budapest ihlette grafikáinak születéséről és a legaktuálisabb projektekről mesél.

nemessis-fessbp-02.png

"Pályám elején évekig tervezőgrafikával és tipográfiával foglalkoztam, a MOME Tipo tanfolyamán végeztem. A rajz mindig ott volt valahol a háttérben, de évekig hallgatott, csak akkor vettem elő a ceruzám, amikor feltétlen szükséges volt. Pár éve úgy jött vissza a rajzolhatnék, mint a villámcsapás, így a megrendeléseim mellett ekkor kezdtem el dolgozni a saját grafikáimon is, amihez a körülöttünk felépült város sokféle építészeti stílusa vezetett.

Rajongásom igen tág, emiatt kezdtem el a jellegzetes épületelemeket, a modernizmustól a szecesszióig úgy összeszedegetni, hogy egy panelen férjenek meg egymás mellett. Első körben a budapesti fürdők, majd ezt követték a pesti utcák és jellegzetességek "egységesítése" abban a geometrikus, de mégis figurális világban, amiben megtaláltam önmagam.

nemessis-furdovaros.jpgFürdőváros

nemessis-kispestigangolas.jpgKispesti gangolás

Több városról készítettem azóta képeket, melyekre egy-egy jellegzetes stílusirányzat, vagy a város különböző kerületeinek, témáinak kiemelése jellemző. Képeimmel barangoltatok a városban, és tisztelgek az építmények, városrészek változatossága előtt, ugyanakkor életképekként is igyekszem bemutatni, különböző hangulatokkal.

Illusztrátorként a FessBudapest! című kifestőkönyvvel mutatkoztam be és a legújabb büszkeségem, hogy a Magyar Nemzeti Galéria felkért a Múzeum Shop részére egy Budapest kollekció megtervezésére. Ezen felül most jelenik meg, a Barangolás a Magyar Nemzeti Galériában című foglalkoztató és színezőkönyv, ami játékosan vezeti be a gyerekeket a művészet világába."

További munkák, grafikák és nyomatok Anita honlapján: www.nemessis.hu

nemessis-fessbp-01.png

nemessis-fessbp-03.png

nemessis-fessbp-02.pngFessBudapest!

nemessis-pentek-reggel-szombat-este.png

nemessis-printa-01.jpgPéntek reggel, szombat este

nemessis-bringa.jpgBringa

nemessis-pestinapozo.jpgPesti napozó

nemessis-szereti-on-a-szecessziot-wip.jpg

nemessis-szereti-on-a-szecessziot.jpgSzereti Ön a szecessziót?

nemessis-vajon-mikor-sotetedik-ma.pngVajon mikor sötétedik ma?

A bejegyzés trackback címe:

https://bpavantgarde.blog.hu/api/trackback/id/tr7212490381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása